Életem egy blogban

                                                   

 

 

Dear Diary

Mindjárt vége...

Beyonce Run The World (Girls)

Jó rég jártam már erre, de ez változni fog! A múlt héten egy csomót kellett javítani, hogy megkapjam a jobb jegyet. Nem emlékszem mondtam e  már, de ha nem kapok idén könyvet, akkor olyan hisztit levágok, hogy olyat még az egész iskola nem látott. Egész évben minden, de szó szerint szinte minden versenyen részt vettem, szóval igazán megérdemlem. Na mindegy kit érdekel az iskola, már elég belőle, 2 nap azt vége.
Jelentkeztem a Tesco-ba száraz áru feltöltőnek, hát nem vettek fel, mert túljelentkezés volt. Remélem, hogy ha már ez nem jött össze, akkor a másik, nagy reményem össze fog. Majd még szétnézek pár helyen.
Kicsit unom már ezt a vihart, mert amikor esett mindig karibot néztem, és sosem sikerült, befejeznem, kicsit idegesítő. Na az, meg még pláne, hogy facebook-on mindenkinek az van kiírva, hogy az a ... eső, meg na már megint esik és még sorolhatnám. Banyek én is látom, nem kell kiírni, ez nem időjárás jeletnés?! Alig várom már a nyári szünetet, az is remélem ki lesz írva mindenkinek...
A Design-t már kitaláltam, már csak meg kéne valósítani, de, hamarosan mostmár tényleg elkészül... valamikor :) Bye

2011.06.08. 19:34, Dia Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Be/Ki
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hét kép & idézet

"Igen - mondtam a kis hercegnek -, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan."
- Antoine 
de Saint-Exupéry
-

Rólam

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. 16 éves, lány, nyilas, álmodozó, családcentrikus, vicces, néha stréber, hangulatemeber, türelmetlen, érzékeny, megértő, többnyire őszinte, segítőkész, ego, kapcsolatban, néha bunkó, önálló, Melinda, angol, zene; internet; vásárlás; utazás... Még több

Igazodj!

:: DIA ::
:: EXTRÁK ::
::
HIRDESS ::
::
 FŐOLDAL ::
:: VÉLEMÉNYED ::

Csevegés


Naptár
 

2011  - Augusztus:

09/10: Apa hazajön
10: Apánál
13: Party
16: <3<3<3
18: Apa visszamegy

20: Kecso

Egyéb: Angolt tanulni! Pozitívan gondolkodni, legfőbb célomat elérni...

Cserék
 
Buttonom
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Cserék- Testvérek
Márk :: Zsolti ::

Tilos!

Nem sok csak 1-2 amit kérek betartani. 
1. Ne lopj el semmi, mert ami fenn van az oldalamon, annak többsége saját kezűleg készült. 
2. Ha a véleményedet szeretnéd kifejteni, akkor azt a megfelelő helyen tedd és értelmes ember módjára, ha ez nem megy, akkor a megjegyzésed törlésre kerül!
3. Ne a chat-be hirdess!
Röviden ennyi, ha ezt sikerül betartani, akkor nem lesznek gondok.

 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!