Életem egy blogban

                                                   

 

 

Dear Diary

Az évben a legjobb napom és kicsit rossz is!

Tiësto feat. Tegan & Sara - Feel It In My Bones

Vasárnap: Felkeltem negyed 11 körül, kajáltam, kicsit Sims-eztem. Majd a Márkal elkezdtünk filmet nézni. Megnéztük a Twilight saga - Eclipse-t(Napfogyatkozást) utána belekezdtünk a Vámír naplókba de abba hagytuk, mert kettő különböző vámpíros film egy napra sok. Végül pedig a Konfortos Megyországot! Tanulságos filmek mit ne mondjak (mind a három).Mindenkinek ajánlom őket!  Utána már szerintem semmi extra nem történt este Taxi-t néztünk, és asszem ennyi.

Az év lagjobb napját a bővebben-ben találod!

Kedd: Már apa valószínűleg Köln fele tart, és nem tudom miért nem írt még nekem, de jól lefogom cseszni érte. Ma talán megyünk a Melusal be a váárosba, de még nem biztos, az időtől függ, addig is várom hogy írjon apám, és megnézem a Házinyuszit, meg a megint 17-et. Most ilyenekhez van kedvem. xd Bye

Hétfő: Ez az A Nap. Reggel 6-kor keltem, vinni kellett a Mártit dolgozni, és én szerettem volna apával lenni egész nap! 8-ig ott voltunk a kúton, 8 után apát megkértem vigyen be anyához a boltba. Anyunál rendesen jól lakattam magam, vetettem 2 vaniliás fánkot, 1 kiflit, és 1 kakaót. Persze ezt nem egyszerre ettem meg, hanem 2 óra alatt. Közben voltam a Spar-ban, vittem anyának satkrémet, utiköltségnek meg vettem még pufit. Apa jött értem kb. 10 után, elmentünk a kútra, pár percet voltunk ott, tankolt a kannába, majd elmentünk a Munkaügyi hivatalba apa kiskönyvét meghosszabbítani. Utána kimentünk a Tesco-ba pénzt váltani, bementünk a Tesco-ba vettünk kaját apának, meg vetettem egy stanglit. Elmentünk hozzám, elhoztam a papírjaimat (hivatalos) majd a Zsolti is jött velünk tovább. Kimentünk apához, ettek ők főleg pár falatot, majd a tanyára kivittük a fűnyírót, megetettünk és visszafele megálltunk a Hollandoknál. Beszélgettünk kicsit meg megnéztük a kiscsikót tök édes volt. Utána bementünk a városba, megcsináltattuk nekem a Hitelkártyát, ha szükségem volna pénzre, és hogy ne kelljen állandóan kérni így ez arra van, meg az angolt ebből kell kifizetnem. (de nem ezért ez a legjobb napom eddig) Miután kész lett elmentünk a Szakszöv udvarba, apa nézett valami cuccot a házához. Visszamentünk a szerelőhöz kicsit állított rajta, és kimentünk a kútra. Akkor jöttek a Marcelék is, úgyhogy babáztam megint egy kicsit, persze a Husika megint nem arra ment amerre nem kellett volna. Hazamentünk vacsiztam 5 óra körül utána vissza öltöztem bevitettem magam, de jött mindenki, a Már csak a kisboltig, a Zsolti hazajött velem, én letettem a cumóm, és mentem a Melnádoz. A Melusék előtt elbúcsúztunk apával, most csak kicsit sírtam, tűrtőztettem magamat. Összeírtam ki mit szeretne, elmeséltem neki is ezt a csodálatos napot, utána beszélgetünk kicsit, kaptam pár tök jó felsőt tőlük, de 8-ra haza kellett jönnöm. Nem is baj mondjuk, mert már reggel 6 óta talpon voltam és kezdtem már álmos lenni. Itthon ettem egy barackot tök guszta módon, egy száll fehérnemőben voltam betakarózva fekve, a nyakamt kétszer leettem a kezeme tiszta barack volt, úgyhogy gratulálhattok. Elmentem megfürdeni, és hamar be is aludtam.

Másnak lehet hogy ez egy átlagos nap, de nekem ez egy nagyon nagyon jó nap volt!!!

2010.07.27. 11:52, Dia Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Be/Ki
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hét kép & idézet

"Igen - mondtam a kis hercegnek -, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan."
- Antoine 
de Saint-Exupéry
-

Rólam

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. 16 éves, lány, nyilas, álmodozó, családcentrikus, vicces, néha stréber, hangulatemeber, türelmetlen, érzékeny, megértő, többnyire őszinte, segítőkész, ego, kapcsolatban, néha bunkó, önálló, Melinda, angol, zene; internet; vásárlás; utazás... Még több

Igazodj!

:: DIA ::
:: EXTRÁK ::
::
HIRDESS ::
::
 FŐOLDAL ::
:: VÉLEMÉNYED ::

Csevegés


Naptár
 

2011  - Augusztus:

09/10: Apa hazajön
10: Apánál
13: Party
16: <3<3<3
18: Apa visszamegy

20: Kecso

Egyéb: Angolt tanulni! Pozitívan gondolkodni, legfőbb célomat elérni...

Cserék
 
Buttonom
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Cserék- Testvérek
Márk :: Zsolti ::

Tilos!

Nem sok csak 1-2 amit kérek betartani. 
1. Ne lopj el semmi, mert ami fenn van az oldalamon, annak többsége saját kezűleg készült. 
2. Ha a véleményedet szeretnéd kifejteni, akkor azt a megfelelő helyen tedd és értelmes ember módjára, ha ez nem megy, akkor a megjegyzésed törlésre kerül!
3. Ne a chat-be hirdess!
Röviden ennyi, ha ezt sikerül betartani, akkor nem lesznek gondok.

 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG