Életem egy blogban

                                                   

 

 

Dear Diary

Első bejegyzés ;)

MC Hawer - A füredi Annabálon

Sikeresen megnyitottam, mostanra már sokadjára. Volt, hogy a suli, vagy csak egyszerűen nem volt kedvem frissíteni, de most úgy néz ki, hogy kedvet kaptam hozzá, szóval reméljük, hogy ez kicsit tovább fog tartani mint eddig!

Az okok listája hosszú volna, de egy párat felsorolok! Naplót írni fárasztó, és azt el is pakolom, úgy, hogy ne találjam meg. Ide viszont nem fogok neveket írni, vagy semmi szemmélyre szólót, max. ha az nem olyan.
Oldalt vannak különböző menüpontok, amikbe fogok majd még pakolni pár cuccot.
A Naplóm az arról szól, hogy a hónapban hova fogok menni, vagy hova tervezek menni.

07: AVON-t befizettettem anyval és még délután fodrásznál is voltam. Nekem és másoknak is tetszik az "új" hajam.

08: Fel adtam 7 óra körül, hogy másnapra megjöjjön. (A suliban történt dolgokat nem írom, mert az a szokásos= semmi)

09: Angolra tök feleslegesen betekertem, mert az 1 óra helyett kb.

10 perc volt. Na mindegy, legalább megbeszéltük milyen esszéket kell kidolgozni a nyáron!

10: Ma nem volt semmi extra, suli itthon utána ami érdkesség, az az új design. Gyorsan összedobtam egyet, kezdésképpen, szerintem jó lett, remélem nektek is tetszik.

Új hajamról kép:

DSC05586modified771d6.jpg

2010.06.10. 20:26, Admin=> Dia
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Be/Ki
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hét kép & idézet

"Igen - mondtam a kis hercegnek -, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan."
- Antoine 
de Saint-Exupéry
-

Rólam

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. 16 éves, lány, nyilas, álmodozó, családcentrikus, vicces, néha stréber, hangulatemeber, türelmetlen, érzékeny, megértő, többnyire őszinte, segítőkész, ego, kapcsolatban, néha bunkó, önálló, Melinda, angol, zene; internet; vásárlás; utazás... Még több

Igazodj!

:: DIA ::
:: EXTRÁK ::
::
HIRDESS ::
::
 FŐOLDAL ::
:: VÉLEMÉNYED ::

Csevegés


Naptár
 

2011  - Augusztus:

09/10: Apa hazajön
10: Apánál
13: Party
16: <3<3<3
18: Apa visszamegy

20: Kecso

Egyéb: Angolt tanulni! Pozitívan gondolkodni, legfőbb célomat elérni...

Cserék
 
Buttonom
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Cserék- Testvérek
Márk :: Zsolti ::

Tilos!

Nem sok csak 1-2 amit kérek betartani. 
1. Ne lopj el semmi, mert ami fenn van az oldalamon, annak többsége saját kezűleg készült. 
2. Ha a véleményedet szeretnéd kifejteni, akkor azt a megfelelő helyen tedd és értelmes ember módjára, ha ez nem megy, akkor a megjegyzésed törlésre kerül!
3. Ne a chat-be hirdess!
Röviden ennyi, ha ezt sikerül betartani, akkor nem lesznek gondok.

 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!